június 6, 2023

Karácsonyi filmek a Netflixen

Olvasási idő: 3 perc

Lassan már hagyománynak számít, hogy a karácsony előtti időszakban minden évben egy-két cikk erejéig kiszakadunk a török sorozatok világából, és ajánlok néhány filmet a karácsonyi készülődéshez. Ezúttal három Netflixen nézhető szinkronos produkciót választottam, melyekkel talán könnyebben, de semmiképp sem szokványosan lehet hangolódni az ünnepre.

Karácsonyi hadgyakorlat

A Netflix kínálatában magyar szinkronnal elérhető film egy nem éppen megszokott karácsonyi alkotás. Amit egy ilyen filmnél megszoktunk, azaz a hó, a téli táj, az adventi vásár, a rengeteg ünnepi dekoráció és szinte a képernyőt is átszakító mézeskalácsillat mind-mind hiányzik. Ebben a 2020-as romantikus filmben Katerina Graham és Alexander Ludwig főszereplésével kapunk egy igazán rendhagyó élményt, ami egészen a trópusi forróságba repít bennünket.

LEGYÉL A PARGRAPH BLOG TÁMOGATÓJA!
Kérlek, támogasd a munkámat, hogy a blog még jobb lehessen! Ezt Patreonon keresztül tudod megtenni. Elsőként értesülhetsz a legújabb bejegyzésekről, extra tartalmakat olvashatsz, valamint akár bele is szólhatsz, hogy miről szóljon a következő cikk. Rajtad múlik, hogy melyiket választod. A támogatásokkal még jobbá tehetem a blogot, hiszen az így befolyt összeg amellett, hogy egy visszajelzés Tőled, hogy szükség van a munkámra, másrészt olyan eszközökre fordítható, melyek a fejlődéshez szükségesek.

1000 kilométerre karácsonytól

Ebben a 2020-as, ugyancsak szinkronos spanyol vígjátékban Tamar Novas főszereplésével egy nagyon hangulatos kistelepülésre utazunk, ahol a karácsony elől a korábbi rossz tapasztalatok miatt pánikszerűen menekülő főhősünk ünnepi forgatagba keveredik. Akarata ellenére kénytelen újra ünnepelni a karácsonyt, miközben ráébred, hogy számára is tartogat még felemelő élményeket a szeretet ünnepe.

Karácsony a vadonban

Úgy tűnik, hogy ez a lista nem a karácsonyi klasszikusokról szól, de nem is az izgatott várakozást és készülődést bemutató alkotásokról. Ez a 2019-es dráma az afrikai vadonban játszódik, ahol a Kristin Davis által alakított főhősnőnk a házassága zátonyra futása után keresi önmagát. Közben azonban nemcsak arra jön rá, hogy merre vezet a saját útja, hanem arra is, hogy kivel induljon el rajta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük