augusztus 8, 2022

Bazi nagy szerelem – Egyszer nézhető, de egyszer feltétlenül

Olvasási idő: 3 perc

A Bazi nagy szerelem (Her Şey Aşktan) egy habkönnyű török vígjáték Hande Doğandemir és Şükrü Özyıldız főszereplésével 2016-ból. Mindketten ismerősek lehetnek azoknak a magyar nézőknek, akik mostanában vágnak bele a megnézésébe. Hande Doğandemir A szultána és a Szerelemre várva című sorozatokban, míg Şükrü Özyıldız Demet Özdemirrel közös filmjében, a Netflixes Szerelmi taktikákban látható.

A film hasonló sablonra épül, mint bármelyik vígjátéksorozat vagy film, tehát ugyanazok az események zajlanak le másfél óra alatt, mint egyébként egy teljes évadban. Ezúttal is sikerült belevinni a szokásos szerethetőséget, és bár egy egyszer nézhető alkotásról van szó, arra az egy alkalomra tökéletesen le tudja kötni a műfaj rajongóit.

Pelin (Hande Doğandemir) éppen nagy szerelmével készül összekötni az életét, ám a legszebb napja helyett a legnagyobb csalódással kell szembenéznie, amikor megcsaláson kapja vőlegényét. Megismerkedik egy vonzó sráccal, Burakkal (Şükrü Özyıldız), méghozzá eléggé extrém körülmények között, ugyanis Pelin lezuhan a tetőről. Nagyon gyorsan történnek az események és a két fiatal hamarosan egymásba szeret.

Hande Doğandemir közel ugyanazt a naiv, a szerelemben balszerencsés, butus lányt alakítja, mint a Szerelemre várva című sorozatban, így ő meglepetést nem fog okozni. Azonban érdemes megemlíteni a Şükrü Özyıldız által alakított Burakot, aki egy sokkal szimpatikusabb figura, mint a Szerelmi taktikákban alakított karaktere. Ott mintha megpróbálták volna Can Yamant pótolni vele Demet Özdemir oldalán a nézők kedvéért, amivel számomra inkább majomkodásba ment át az egész. Ettől eltekintve egyébként az is egy tökéletesen élvezhető film, de itt egy sokkal lazább és hihetőbb szerepet kapott, ami nem valaki másra emlékeztetett minden pillanatban.

Látszólag kimondottan unalmasnak tűnik a sztori, de szerencsére ennél egy kicsit többről van szó. Annak ellenére, hogy elég butácska poénokkal van tűzdelve a történet, lehet élvezni, de túl sokat gondolkozni sem ajánlatos közben. Ami fontos, hogy egy pillanatra sem kell komolyan venni sem a történetet, sem pedig a karaktereket, hiszen a film önmagát sem veszi komolyan. Tele van túljátszott, már-már teátrális ripacskodásokkal, lehetetlen poénokkal, ezt pedig tovább fokozza, hogy az adott eseményeket, konfliktusokat bokszmérkőzésként is megmutatják a nézőnek. Ezektől vagy elvonatkoztatunk vagy megpróbáljuk élvezni, mindenesetre bármelyiket is választjuk, ha nem támasztunk túl nagy elvárásokat egy ilyen filmmel szemben, akkor valószínűleg nem fog senkit csalódás érni.

Jó hír a török stílus szerelmeseinek, hogy megkapjuk ugyanazt a sajátos ízt, mint műfajtól függetlenül bármelyik filmben és sorozatban. Ezt érthetjük mind a képi világra, mind pedig az alkotás betétdalaira, sugárzik róla a megszokott és általunk imádott török stílus.

Nem kell nagy dolgokra számítani és nem is ez lesz az a film, amit többször újra lehet majd nézni, de egy magányos estén nagyszerűen felvidít, ahogy közös családi programnak is tökéletesen alkalmas. Részemről 7 pontot érdemel.

Amennyiben tetszett a cikk és szeretnél hasonló írásokat olvasni, akkor látogass el a Paragraph Facebook-oldalára is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük