július 5, 2022

Szerelmi taktikák – Egy sorozatnyi romantika egyetlen filmben

Olvasási idő: 4 perc

A Szerelmi taktikák (Aşk Taktikleri) egy 2022-es török romantikus vígjáték Demet Özdemir és Şükrü Özyıldız főszereplésével a Netflix kínálatából. Magyar szinkron is elérhető hozzá, Demet, azaz Aslı a tőle megszokott Bogdányi Titanilla, míg Şükrü, vagyis Kerem a török filmiparban oly sokszor hallott Szatory Dávid hangján szólal meg.

Alapvetően egy sablonos alkotásról van szó, hasonló logika szerint építették fel, mint bármelyik vígjátéksorozatot, ugyanaz a történet, ugyanazok a klisék, csak sokkal rövidebb idő alatt. Ez azonban semmit nem vesz el a film értékéből. Nagyon szerethető és élvezhető még annak ellenére is, hogy Demet Özdemir nem tartozik a kedvenceim közé, mellesleg a legtehetségesebb színősznők listájára sem sorolnám.

A történet egy férfi és egy nő szemszögéből mutatja be a szerelmet, de pontosabban inkább azt, hogy milyen, amikor az ember nem bízik meg a másik nemben. Aslı, a csinos blogger már nem keresi a szerelmet, sőt rendszeresen gúnyt űz a férfiak udvarlási szokásaiból és a romantikusnak szánt gesztusaiból. Kerem a reklámszakma elismert alakja, akinek minden nő csak egy éjszakára értékes. Futószalagon „fogyasztja” a hölgyeket, ráadásul esze ágában sincs megállapodni. Egy rendezvényen a két fiatal összetalálkozik, de egyikük sem sejti, hogy a másik fél milyen szándékkal közeledik. Kerem barátainak igyekszik bizonyítani, hogy minden nőt képes magába bolondítani, Aslı pedig meg akarja leckéztetni a férfit és megmutatni neki, hogy milyen, amikor összetörik a szívét. Ezzel kezdetét veszi kettejük játszmája, de a dolgukat megnehezíti, hogy mindketten megkedvelik a másikat.

A készítők a megszokott módon kihasználják a Törökország adta lehetőségeket. A Boszporuszon túl Kappadókiába is ellátogatott a stáb, ahol a hőlégballonos kirándulás sem maradhatott ki, természetesen napfelkeltében.

Demet Özdemirnek jól állnak a vígjátékok főszerepei, így erre a karakterére sem lehet panaszunk, mert hozta a kötelezőt. Őt a magyar nézők is ismerhetik már számos szerepéről, melyek közül kétségtelenül a legnépszerűbb az Álmodozó, amiben Can Yaman oldalán láthattuk. Şükrü Özyıldız esetében már kevesebb jót tudok mondani. Próbálkoztak, próbálkoztak, de nem jött át. Nekem nem. Vígjátékokban gyakran építenek a főszereplők kellemes megjelenésére, de önmagában az még egy ilyen limonádéban is kevés. Şükrü Özyıldız képességeit kissé meghaladta ez a macsó karakter, de akit magával ragad a török filmek és sorozatok sajátos stílusa és hangulata, az biztosan nem fog az alakítása miatt panaszkodni. A korábban már említett Can Yaman sem a törökök minden műfajban bevethető figurája, azt azonban nem vitathatjuk el tőle, hogy egy ilyen karakter megformálásában nem sokan érnek fel hozzá. Şükrü Özyıldız legalábbis biztosan nem.

Ismét nem tudom kihagyni, hogy megemlítsem az IMDb-n látható gyalázatos 5,1-es értékelést, ugyanis ahogy a legtöbb lepontozott török alkotás, ebben is több van annál. Bátran ajánlom mindenkinek, aki egy vígjátéksorozat élményét szeretné megkapni egyetlen este alatt. Részemről a Szerelmi taktikák erős 8 pontot érdemel.

Kíváncsi vagy, hogy hol található a valóságban a film elején látható rendezvény helyszíne? Látogass el a Paragraph TikTok-csatornájára (paragraph.1) és nézd meg a Google Earth segítségével készített videón!

Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonló írásokat olvasni, akkor látogass el a Paragraph Facebook-oldalára is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük