A Sittes élet (Avlu) egy két évadból álló, 2019-es török bűnügyi sorozat, melyet eredetileg a Show TV vetített, jelenleg pedig a Netflix kínálatában elérhető. A főszerepben a hozzánk már szinkronosan is elérkezett, visszataszító címmel megáldott Perzselő szenvedélyek egyik központi karaktere, Demet Evgar mellett a Megtört szívek harsány nagynénije, Nursel Köse, valamint a Sorsok útvesztőjének utánozhatatlan, nagyszájú csalóját alakító Ceren Moray látható. Már a nevek alapján is joggal merül fel a gondolat, hogy színvonalas produkciónak nézünk elébe. Magyarul ugyan nem, de magyar felirattal elérhető, illetve angol szinkron is készült hozzá.
A következő bekezdésekben egy spoilerektől mentes ajánlót olvashattok.
A történet szerint Deniz (Demet Evgar) egy bántalmazott, megkeseredett nő, aki gyilkossági kísérlet miatt kénytelen börtönbe vonulni, amit férje ellen követett el. Ám az intézetben nem várt helyzetbe kerül, ugyanis gyorsan két maffiafőnök között találja magát. Az egyik oldalon Azra (Ceren Moray), míg a másik oldalon Kudret (Nursel Köse) bandája áll. Az édesanya minden erejével igyekszik túlélni és megtalálni a helyét a bűnbandák kereszttüzében.
Azra fiatal kora ellenére már rendkívül otthonosan érzi magát a börtönben. Kialakította a saját kapcsolatrendszerét, hűséges emberi vannak, akik minden szavára parancsként tekintenek. Élete kisiklott, semmi jelét nem adja a változásra való hajlandóságnak. Egy kemény, határozott női karaktert láthatunk, de emellett szorult belé némi empátia is, ami szerethetővé teszi.
Kudretnek szinte csak hírét hallani a sorozat elején. Többször említik a nevét a börtön befolyásos fogvatartottjaként, aki az Azrával szemben álló oldalt képviseli. Érzelemmentes arca, határozott kiállása és rabtársai behódolása egyaránt jól szemlélteti azt a hatalmat, amit a falakon belül és azokon kívül is képvisel.
Deniz tapasztalat nélkül kerül be ebbe a közösségbe. Nem szeretne egyik oldalra sem állni, de közben azt sem felejtheti el, hogy lánya miatt ki kell tartania. Ez a börtön azonban nem ad harmadik lehetőséget, mert amikor a vezetőség hazamegy, Azra és Kudret átveszik az irányítást. Aki pedig nem tartozik egyik félhez sem, az egyedül marad és mindkét oldallal szemben találja magát.
A sorozat egy ausztrál széria feldolgozása, de ahogy sok más esetben, úgy most sem színtiszta koppintásról van szó. Ez főleg azért is igaz, mert annak ellenére, hogy Netflixes produkcióról van szó, ezúttal is megkapjuk azt a sajátos török stílust, amit sajnos mind a Fatma, mind az Isztambul lüktető szíve esetében hiányoltam. Már az első néhány epizódban azt éreztem, hogy A nagy pénzrabláshoz hasonló macska-egér játéknak lehetünk majd tanúi, de hogy valóban így van-e, az kiderül a későbbi részekből.
Mindenkinek ajánlom, aki szeretne egy kemény női börtönös sorozatot látni, melyet a török filmipartól megszokott ismertetőjegyekkel ötvöztek. Lebilincselő alkotás nagyszerű színészekkel, így még a nem eredeti öltet ellenére sincs okom 9 pontnál kevesebbre értékelni.
Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonló írásokat olvasni, akkor látogass el a Paragraph Facebook-oldalára is!