A Remények földje című sorozat már a harmadik évadnál jár Magyarországon, sikere pedig gyakorlatilag töretlen a rajongók körében. Hiába a fontosabb szereplők egymást követő távozása, a nézők kedvét semmi sem tudja elvenni.
Számos boldog és drámai pillanatnak lehettünk tanúi az elmúlt szezonok során, karakterek jöttek és mentek, sorsok változtak meg végérvényesen, szerelmek születtek és merültek feledésbe. A legtöbb szereplő hatalmas karakterfejlődésen ment keresztül, de talán leginkább Demirt érdemes kiemelni, aki a szemünk előtt vált úriember bőrébe bújt szemétládából egy méltóságteljes, igaz szívű férfivá. Nem tagadom, karakterének az első perctől kedve létezett egy szerethető oldala, amit gyakran meg is mutatott, ám azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyravágyó, mindent magának akaró énje miatt csakis édesanyja okolható.
Úgy vélem, hogy nem szükséges részletezni, miken ment keresztül a Yaman birtok ura a három évad során, sokkal inkább érdemes kielemezni azt a fejlődést, amit tőle láthatunk egészen a mai napig. Züleyha iránt érzett szerelméért nem hibáztatható, annak körülményeiért azonban már igen. Vagy mégsem? Kezdetben nem volt tudomása arról, hogy milyen viszony fűzi a lányt Yılmazhoz, ami kizárólag Züleyha meggondolatlan hazugságának köszönhető. Sokan vallják, hogy amikor megtudta az igazságot, el kellett volna nyomnia a benne tomboló tüzet. Ezen a ponton viszont szeretném őt megvédeni a következő szavakkal, melyeket Fekeli szájából hallhattunk:
„Tudom, hogy a szív elől nem rejthetsz el semmit.
Bármit mond a szíved, annak a tested engedelmeskedni fog.”
Az első két évadról szinte elmondható, hogy Demir karaktere stagnált, hiszen sem elnyerni nem tudta Züleyha szívét, sem pedig elengedni őt. Akaratának érvényesítéséhez pedig bármilyen eszközt képes volt bevetni, amit csak tovább fokozott, hogy egy Yılmazhoz hasonló, forrófejű, makacs, indulatos és valljuk be, nem túl megfontolt, elkeseredett szerelmessel áll szemben.
A harmadik évad azonban jókora fordulatot, pontosabban egy jól felvezetett és kidolgozott fordulatot jelentett számára. Egyes rajongók úgy vélik, hogy édesanyja és legfőbb támasza halála hozta el a változást, én mégis másképp gondolom. Érdemes visszagondolni arra a jelenetre, amikor Züleyha szökést tervezett, melyhez egykori legnagyobb ellensége, a pálfordulást követően anyjaként tisztelt Hünkar asszisztált. Ekkor Demir rajtakapta őt és a mindenki számára jól megszokott retorziók voltak készülőben. Ám Sevda képes volt jobb belátásra téríteni, amikor megbocsáthatatlan tette ellenére is kiállt Züleyha mellett. Szintén egy nagy lépés volt a férfi jellemében, amikor a hatóságok állították meg a szerelmeseket és Demir semmiféle büntetést nem szabott ki Züleyhára. Tette mindezt annak ellenére, hogy Demir egyetlen egy alkalommal sem akarta végérvényesen elválasztani a nőt a gyermekeitől, Züleyha azonban ezt lelkiismeret-furdalás nélkül bármikor megtette volna. Tehát sokkal inkább a második anyjaként tisztelt Sevda volt az, aki az eddigi legerőteljesebb hatással tudott lenni a férfire.
Ugyancsak pozitív javulás volt a főhősnél, hogy képes volt kimondani, hogy tévedett, Yılmaz szemébe nézett és ő ajánlotta fel a békét. Ezzel akkora erőről és méltóságról tett tanúbizonyságot, amekkorát talán egyetlen karaktertől sem láthattunk. Képes volt beismerni, lemondani és kezet nyújtani, ami az életben is példaként szolgálhat sokak számára.
Demir évekig tartó igyekezete kevés volt ahhoz, hogy viszonzást találjanak az érzései. A lemondás azonban eredményre vezetett. Képes volt elengedni Züleyhát annak ellenére, hogy az életénél is jobban szerette őt, amit az Adnan iránti érzéseinél jobban semmi sem támaszt alá. Ez is igazolja, hogy a Züleyha felé táplált szerelme messze meghaladta azt a gyűlöletet, amit Yılmaz váltott ki belőle. Tehát az elengedés, a lemondás, ami elhozta számára azt, amire már álmában sem számított. Érzéseit mélyen magába temette és már-már a néző is elhitte, hogy másé lett a szíve. A fájdalom, ami oly sokáig tükröződött a szemében, szépen lassan eltűnt, majd újra felragyogott Ümit mellett. Fokozatosan, lépésről lépésre építette újra a boldogságát és ez Züleyhából olyan érzéseket váltott ki, amire ő maga sem számított, féltékenységet. A nemrégiben történt események, amikor Züleyha eltűnésétől volt hangos a város, mindkét félben elindított valamit. A nő belátta, hogy kit szeret valójában, míg Demir Züleyha egyetlen mondatától megsemmisült és szempillantás alatt, a legváratlanabb pillanatban bekövetkezett az, ami után éveket át áhítozott.
Kettejük kapcsolata a szerelmes idézetek legnagyobb közhelyét keltette életre, miszerint, ha igazán szeretsz valakit, akkor elengeded őt, mert visszajön, ha ő is szeret. Két és fél évad történetét írja le ez a mondat. Züleyha esete pedig konkrétan meg is nevezhető, ugyanis a Stockholm-szindróma egyértelmű jeleit mutatja. Ez azért nyilvánvaló, mert éveken át mindent elkövetett, hogy szabaduljon a Yamanok fogságából, majd amikor az út megnyílt előtte, önként maradt azon a helyen, ami börtönéből otthonává vált, végül pedig beleszeretett „fogvatartójába”.
Egy bekezdés erejéig más vizekre eveznék, mert fontosnak tartok kifejteni egy további gondolatot is. Hünkar édesanyja nyomására lett Adnan felesége, amit pedig Demir felnevelése közben átélt, kísértetiesen hasonlít arra, amibe belekényszerítette Züleyhát saját fia boldogsága érdekében. Ez a taszító tulajdonság tehát anyáról lányára szállt. Mostanra Züleyhán is látszik, hogy gyermekei boldogságánál semmi sem fontosabb számára, Hünkar asszonyra pedig anyjaként emlékszik. Vajon őt is elvakítja majd a vágy, hogy elhozza fia számára azt a boldogságot, amit tőle elvettek egykor és ő is átgázolna ezért bárkin?
Mindenesetre bárhogy is alakul, a sorozat lezárásaként nem is kaphatnánk nagyobb csattanót, mint egy két évtizedes ugrást mindössze egyetlen mondat erejéig, amikor a már idősödő Züleyha egy fiatal lány felé így szól: Hozzá mész a fiamhoz!
Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonló írásokat olvasni, akkor látogass el a Paragraph Facebook-oldalára is!
