július 5, 2022

Can Yaman új projektje – Sandokan

Olvasási idő: 2 perc

Már a 2020-as év végén felreppentek a hírek, miszerint remake-et kap a ’70-es évek nagy sikerű sorozata, melynek főszereplőjét a kedvelt török színész, Can Yaman alakíthatja majd. Valószínűleg ez az egy mondat is elegendő volt ahhoz, hogy mindenki tudja, a Sandokanról van szó.

A nézők egy éve várják, hogy láthassák a romantikus török vígjátékok koronázatlan királyát más szerepben is a televíziók képernyőjén. Már az elmúlt év elején Olaszországba utazott a színész és több videót, képet láthattunk arról, ahogy a szerepre készül, ezeket pedig ő maga osztotta meg a közösségi médiában. Ebből következtethetünk arra, hogy egy nagyobb szabású produkció van készülőben, de túl sok hírünk továbbra sincs az új sorozatról.

A Lux Vide vezérigazgatója korábban már elárulta, hogy 8, egyenként 50 perces epizódot készítenek. Az is kiderült, hogy a forgatókönyvet egy Scott Rosenbaum nevű hollywoodi szakemberre bízták és jelenleg is ezen dolgozik. Az amerikai forgatókönyvíró, producer és műsorvezető nevéhez köthető a Kemény zsaruk (The Shield) című széria is. A jelenlegi információk szerint a forgatás júniusban kezdődik és idén ősszel, esetleg a következő év tavaszán kerül bemutatásra. A helyszín az eredeti sorozattal ellentétben a járványhelyzet miatt nem Malajzia lesz, hanem a Fülöp-szigetek és Thaiföld.

Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonló írásokat olvasni, akkor látogass el a Paragraph Facebook-oldalára is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük