A nagy pénzrablás (La casa de papel/Money Heist) című sorozatot napjainkra az egyik legnépszerűbb külföldi sorozatként említhetjük, rajongótábora pedig az ötödik évad közeledtével egyre növekszik. Egy spanyol gyártású 2017-es bűnügyi thrillerről beszélünk, ami a Netflix kínálatában szinkronnal is megtekinthető. Eredetileg egy minisorozatot terveztek a készítők és nem lett kimondottan sikeres hazájában, ám a Netflix által nagy nemzetközi közönséget tudott elérni. A főszerepben Álvaro Morte, Itziar Ituño és Úrsula Corberó látható, de számos más színész is hozzájuk hasonlóan fontos szerepet kapott a történetben.
Főhőseink egy bűnözőkből álló bandát alkotnak és hónapokon keresztül a Professzor irányítása alatt készülnek a Spanyol Királyi Pénzverde megszállására. Annak érdekében, hogy ne alakuljanak ki szorosabb személyes kapcsolatok, saját nevüket elhallgatva városokról nevezik el magukat: Tokió, Berlin, Moszkva, Rio, Nairobi, Oslo, Denver és Helsinki. Már az első epizódban elindul a rablás, a helyszínen tartózkodókat pedig túszul ejtik. Elkezdődik a macska-egér játék a rendőrséggel, de hamar kiderül, hogy az elkövetők egy előre kidolgozott tervvel érkeztek.
A sorozat egyedi és nagyon kreatívan megírt forgatókönyvének köszönhetően egy olyan történetet kapunk, ami már az első részt követően könnyen magával ragad és gyorsan rajongóvá teszi még azokat a nézőket is, akik egyébként nem a bűnügyi sztorik megszállottjai. A fő szál aprólékos kidolgozásának köszönhetően majdnem valós időben követhetjük a történéseket, hiszen az első évad alig néhány nap alatt játszódik, így minden, a pénzverdében zajló dologról, a kialakuló konfliktusokról teljes képet kapunk. A karaktereket aligha nevezhetnénk profi bűnözőnek, hiszen a Professzor higgadtsága és fegyelmezett irányítása nélkül képtelenek lennének végrehajtani a tervet. Elég számukra egy apróság ahhoz, hogy kizökkenjenek, majd elragadják őket az érzelmek és az indulatok, ezáltal megmutatva legemberibb oldalukat is.
A színészek játékát tekintve egy kivétellel elégedettek lehetünk.Tokió esetében erős kétségek merültek fel bennem azzal kapcsolatban, hogy Úrsula Corberó alkalmas-e a szerepére, ugyanis szappanoperába illő fejmozgásai és egyéb megnyilvánulásai nem igazán teszik életszerűvé a karakterét. Rajta kívül azonban senkire sem lehet panaszunk. Az összes bűnöző szerethető alakítást nyújt a maga módján, így elég nehéz lehet a nézőnek elvonatkoztatni és tudatosítani magában, hogy valójában ők a „rosszfiúk”, a rendőrök pedig mindennek ellenére a „jófiúk”.
A millió pozitívum mellett azonban meg kell említeni, hogy ez az egész sok sebből vérzik. Innentől azonban SPOILERESEN folytatódik a cikk.
Amit életszagúnak mondanék az az, hogy a Professzor legkevésbé sem volt felkészülve arra, hogy a vonzódni kezd az ellenük folyó nyomozás vezetőjéhez, így ez sok szempontból megnehezíti a munkát, ráadásul saját elvével fordítja őt szembe, miszerint nem alakulhatnak ki személyes kapcsolatok (de annak tudatában, hogy Berlin a testvére, eleve érthetetlen, hogy miért kérte másoktól ezt, az apa-fiú párosról nem is beszélve). A másik félnél viszont már elgondolkodtató, hogy egy sikeres nyomozónő miért dobja el a felépített karrierjét és miért áll át egy néhány napos kapcsolat miatt arra az oldalra, ami ellen egész életében dolgozott. Valljuk be: ilyen nincs! Továbbá bele kell gondolnunk abba, hogy hiába nem akarnak embert ölni a főhősök, mégis mennyit ártanak a túszoknak. Súlyos mentális problémákat okozhat egy ilyen akció mindenki számára és ezáltal akár néhányuk teljes életét is romba dönthetik, ami bár nem említhető egy lapon a gyilkossággal, de akár súlyosabb is lehet hosszútávon.
Számomra érhetetlen, hogy miért van helye a csapatban Berlinnek és Palermónak, vagy az érzelmileg abszolút labilis és megbízhatatlan Tokiónak. Egy ilyen akció semmit sem ér fegyelmezettség és a szabályok követése nélkül, legyen bármilyen jól kidolgozott is a tervük. Ez a három karakter pedig nem egyszer kockáztat mindent a saját nemtetszésük miatt.
Mindenképpen meg kell említeni, hogy viszonylag nagy ellenérzéseket táplálnak a nézők az utolsó évadban fontos szerepet kapó Gandía ellen, ám ha tetszik, ha nem, ő a jófiú a történetben. Egy képzett gyilkológépről beszélünk, aki a törvény oldalán áll és így is túl finoman bánt azokkal a bűnözőkkel, akik két ember felelőtlensége (Tokió és Rio) miatt kockáztatják, hogy elfogják őket, majd ismét rengeteg ember életét és jövőjét tönkre vágva követnek el újabb rablást.
Minden negatívumot és pozitívumot is összevetve egy nagyon szerethető sorozatról van szó és ha nem keressük mindennek a miértjét, akkor egy kimondottan élvezetes szórakozásnak nézünk elébe. A zseniális forgatókönyv, a meglepő fordulatok, az időnként már-már komikussá váló rendőrök és a színészek többségének hiteles játéka még Tokió ripacskodását is képes kompenzálni, így A nagy pénzrablás megérdemli a 8 pontot az eddigi négy évadra.
A folytatás és egyben a lezárás hamarosan érkezik. Várjuk, hogy méltó befejezést kapjon a sorozat, ahol remélhetőleg a valódi jófiúk oldalára billen a mérleg.
Bella ciao…
Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonló írásokat olvasni, akkor kövess minket a Facebook-on!
