szeptember 20, 2021

A csodadoktor – Finálé előtti értékelő

Olvasási idő: 7 perc

Idén májusban ért utolsó részéhez Törökországban a Fox sorozata, a Mucize Doktor, azaz A csodadoktor. Nálunk sincs sokkal lemaradva a szinkronos vetítés, ugyanis napokon belül magyarul is elérkezik a finálé. Az első benyomás alapján készült cikkemet ITT olvashatjátok el.

A második évad végéhez közeledve rendesen felpörögtek az események a karakterek körül, de próbálom röviden összefoglalni a látottakról kialakult véleményemet.

Kettős érzéseket váltottak ki belőlem az elmúlt hetek történései. Egyrészt A csodadoktor minden pillanata értékes és szerethető, másrészről pedig zavarba ejtő gyorsasággal zajlanak a karakterfejlődések. Ez utóbbi a főszereplő, Ali Vefa (Taner Ölmez) esetében érvényes a leginkább, hiszen tőle nem is olyan régen még egy érintés is csodaszámba ment, a csókról nem is beszélve, most pedig már az eljegyzése is megtörtént. Ami a munkáját illeti, korábban azt láthattuk, hogy akár autizmusa, akár más miatt, de alkalmatlan volt arra, hogy önállóan elvégezzen egy műtétet, ezzel ellentétben hirtelen képessé vált rá és mire feleszmélt a néző, már szakorvossá is nyilvánították. Ezt mindenképpen túl gyorsnak éltem meg, de mivel harmadik évad nem készül a sorozatból, ezek szükséges lépések voltak ahhoz, hogy méltóképp zárják le a szériát, így részemről ez megbocsátható. Ha másképp történt volna, okkal lenne hiányérzetünk a végén, így bár gyorsan, de nem összecsapva kapjuk meg azt, ami ahhoz szükséges, hogy pozitív élményekkel és egy kerek történettel búcsúztassuk a Berhayat Kozoğlu Kórházat.

Alival kapcsolatban feltétlenül ki kell emelni a mentorával, Fermannal való kapcsolatát. Ha valaki felteszi a kérdést, hogy melyik a legjobb tévés páros, melyik a legmeghatóbb, legszerethetőbb és legérzelmesebb kapcsolat, ami két karakter között kialakult, valószínűleg a többség egy férfi-női párost nevezne meg válaszként valamelyik romantikus drámából. Ez a sorozat azonban bebizonyította, hogy egy férfiak között kialakult barátság is lehet legalább olyan emocionális. Az Ali és Ferman közti kötelék nem jött létre egyik pillanatról a másikra és közel sem volt zökkenőmentes a két évad történetében. A készítők lehengerlő módon építették fel kettejük főnök-beosztott viszonyát, ami pont megfelelő tempóban, nem is túlbonyolítva és nem is gyorsan, de átment barátságba, majd fokozatosan váltak egymás testvérévé, mindezt olyan érzelmekkel társítva, aminek átadása képtelenség lett volt két ilyen nagyszerű színész nélkül.

Ferman karakterére nehéz lenne rosszat mondani és ugyanez igaz az őt játszó színészre (Onur Tuna) is. Amikor a férfi balesetet szenvedett és megsérült a karja, majd kiderült, hogy kockázatos műtéten kell átesnie ahhoz, hogy újra képes legyen használni, attól tartottam, hogy csodával határos módon sikeres lesz a beavatkozás, a karja pedig újra bevetésre kész lesz, ráadásul életszerűtlenül gyorsan. Bár tudjuk, hogy A csodadoktor nincs tele a megszokott klisékkel, mégis annyit láttunk már korábban máshol, hogy jogos volt a félelem, de szerencsére megkíméltek minket ettől a készítők. A mentor gyógyulásának folyamatát nagy következetességgel mutatták be. Nem került le a kötés a kezéről egyik részről a másikra, majd alaposan kidolgozva láthattuk az igyekezetét is, hogy bal keze átvehesse az ügyesebb szerepét. Jó látni, ahogy a sok-sok gyakorlás el van hintve a fontosabb jelenetek hátterében és amikor már egyáltalán nem azon van a hangsúly, akkor is elvétve belebotlunk ahogy erősít, gyakorol és próbálkozik.

Van egy karakter, akinél a kezdeti nagy ellenszenvem ellenére alakult ki szimpátia. Egy hataloméhes, kissé rosszindulatú ember, akinek egyetlen barátja a kórház legvisszataszítóbb intrikusa. Egy olyan férfi, aki nem elégszik meg azzal, amije van, mert mindig többre vágyik, a főorvosi pozícióért pedig talán bárkit képes lenne beáldozni. Mostanra már mindenki tudja, hogy az említett személy Tanju, akivel az első évad elején igencsak nehézkes lett volna azonosulni. Nála Kıvılcım halála indította el igazán a változást, amikor egyedül, barátok nélkül kellett boldogulnia és megtalálnia a helyét a sebészeti osztály összeszokott csapatában. Meg kell említeni a Belizzel kialakult különleges barátságát, ami szerintem rajtam kívül sokakat ejtett gondolkodóba, hogy talán nem is lenne akkora csapás a rajongóknak, ha magunk mögött kellene hagyni Beliz és Ferman szerelmét. Annak ellenére, hogy ez a fordulat nem következett be, kimondottan szórakoztató jeleneteket vont maga után Ferman és Tanju rivalizálása.

Demir távozása sajnos nagyon futtában történt. Nem azt mondom, hogy a Güneşéhez hasonló parti keretein belül kellett volna őt búcsúztatni könnybe lábadt szemekkel, de valamiért számomra ez így mégsem kerek. A tömegbalesetben elkövetett hibája után valóban maga alatt volt és indokolttá is vált a felmondása, de akkor is túl hirtelen lépett ki. Megértem, ha valaki máshogy gondolja, de szerintem a nézők megérdemeltek volna egy fél perces jelenetet arról, ahogy bőrönddel a kezében elhagyja a házát, esetleg később egy telefonhívást vagy egy üzenetet az ő hangján felolvasva. Sajnos erre nem került sor.

Amíg a magyar vetítés nem jutott el Muhsin megérkezéséhez, addig csak egy-egy jelenetet láttam törökül, amiben szerepel. Akkor még nem igazán értettem, hogy a végére mi szükség volt behozni egy új figurát, de azóta megváltozott a véleményem. Egy első ránézésre kemény és rosszindulatú emberről beszélünk, de a bemutatkozó jelenetei még Doruk első perceinél is parádésabbra sikerültek. Kellett is, hogy így legyen, hiszen máskülönben csak egy jelentéktelen potyakarakterként maradt volna meg a rajongók emlékeiben, akit beleerőltettek az utolsó néhány epizódba. Végeredményben egy nagyon emlékezetes szereplőt kaptunk az érkezésével és kicsit sajnálom is, hogy neki csak ennyi szerep jutott.

A két évad során egy, a legkülönfélébb emberekből álló családot ismerhettünk meg a képernyőn keresztül és biztos vagyok benne, hogy sokan tanultunk elfogadást és vontunk le tanulságot a látottakból. Kiemelendő a sorozat abból a szempontból is, hogy bár voltak központi karakterek, szinte senki sem ragadt meg a háttérben szürke kisegérként és mindenki egyéni szála is tartogatott emlékezetes pillanatokat. Ez a történet nem elsősorban Aliról, nem Ali és Nazlı szerelméről szólt, hanem a Berhayat Kórházról és szeretni való csapatáról.

Azt hiszem a legtöbb néző nevében mondhatom, hogy nagyszerű élményt kaptunk hétköznap esténként. Bár még nem láttuk a teljes sorozatot, mégis úgy gondolom, hogy A csodadoktor nem tartozik azon török produkciók közé, amelyek az idő múlásával feledésbe merülnek. A kezdeti 10 pontos értékelésem nem változott és már nem is fog.

Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonló írásokat olvasni, akkor kövess minket a Facebook-on!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük