Egy vadonatúj, 2021-es török krimisorozat. A hat epizódból álló első évad már elérhető a Netflix kínálatában és mindenkinek ajánlom, aki szereti a török szériákat és ki akar szakadni a megszokott romantikus drámák és vígjátékok monotonitásából.
A főszerepben Burcu Biricik látható, aki a történet szerint egy magányos takarítónőt alakít, Fatma Yılmazt. Férje Zafer, aki nemrég jött ki a börtönből, ám szabadulása óta nyoma veszett. Felesége mit sem tud hollétéről. Mindenáron szeretné megtalálni, de egyre sötétebb alakok között találja magát Zafer keresése közben. Minden követ megmozgat, hogy rábukkanjon, de közben elkövet egy gyilkosságot, ahol már nincs megállás, elindul a lavina. Egyik akadály a másikat gördíti elé és nincs más választása, mint folytatja a leszámolást.
Burcu Biricik egészen eddig számomra teljesen ismeretlen színésznő volt, bár több sorozatáról hallottam, főszerepben még nem láttam. Az első néhány perc alapján sokan azt hihetik, hogy egy Isztambul lüktető szívéhez hasonló vontatott sztori veszi kezdetét, de ezt gyorsan megcáfolják az események. Amilyen lassúnak tűnik az indulás, úgy robban a bomba már az első epizódban. Kétszer is. Nem az én világom a krimi, de ez a sorozat lebilincselő. Nem hinném, hogy sablonosnak nevezhetnénk a forgatókönyvet a maga műfajában, hiszen egy szinte láthatatlanul szürke, egyszerű takarítónő az, aki gyilkosságok sorozatát követi el. Egy nő, aki olyannyira észrevétlen, hogy az emberölés után nyomozó rendőrök mellett sétál el a gyilkos fegyverrel a táskájában, miközben senki sem gondolná, hogy ő a tettes. Aki látta a sorozatot, az tudja is, hogy miért ez jelenti a legnagyobb veszélyt számára.
Ahogy említettem, nem az én asztalom a krimi és ez nem egy olyan sorozat, amit én nézni szoktam. Két epizódot láttam eddig, még négy van hátra. Lehet, hogy a későbbiekben változni fog a véleményem, de egyelőre sokkhatás alatt vagyok az eddig látottak után. Abban, hogy belekezdtem, nagyon erősen közrejátszott az, ami miatt A nagy pénzrablásra is rávettem magam: miért olyan népszerű ez a sorozat olyan sok országban? Ahogy megértettem annál is, megértettem most is. Bár Magyarországon a török sorozatok megítélése nem túl fényes, de biztos vagyok benne, hogy idővel ez változni fog. Ha egy amerikai nagyszabású szériákért és Oscar-díjas meg hasonlóan nagy színészeket felvonultató világszerte is ismert filmekért rajongó magyar néző a török sorozat feliratot meglátja, valamiért egyből egy latin-amerikai telenovella ugrik be neki, így erősen ajánlom a figyelmükbe a Netflixen lévő török tartalmakat, hogy azután alkossanak véleményt.
Nem láthatjuk a megszokott török színkavalkádot, nincsenek fülbemászó dallamok, de minden más nagyon ott van. Gondolok most a melankolikus hangulatra, a meglepően hiteles alakításokra mind főszereplő, mind mellékszereplő részről és egy kimondottan jól megírt forgatókönyvre. Burcu Biricik tehetsége tükröződik minden mozdulatában és a kevésbé fontos karaktereket alakító színészek is simán kenterbe verik más sorozatok és filmek legnagyobb szereplőit.
Mivel egy hat epizódból álló évadról van szó, így nem is kell csodálkozni, hogy már az elején komoly tempóban indulnak be az események. A részek egyenként nagyjából 40 percesek, tehát a megszokott kétórásak után nagyon könnyen fogyasztható, legalábbis a játékidejét tekintve, mert a történet már nem annyira laza.
Javaslom, hogy előítéletek nélkül vágjatok bele és ne úgy, mint valami „nyálas, igénytelen török maszlagba, ami próbál felkapaszkodni Hollywood mellé”. Aki nem tudja, hogy egy Isztambulban játszódó történetet néz, azt a város látványán kívül erre semmi nem is fogja emlékeztetni, hiszen egy török sorozat nem egyenlő az olcsóval és a gagyival, színvonalban pedig legkevésbé sem taszítja maga mögé Amerika. A Fatmát biztosan nem.
