szeptember 20, 2021

Költözés macskával

Olvasási idő: 2 perc

Egy költözés sok tekintetben lehet stresszes időszak. Jelen esetben ne arra gondoljunk, hogy csak a cica költözik, tehát új állatot fogadunk be, hanem arra, hogy a már meglévő macskánkkal/macskáinkkal együtt új otthonba költözik a család. Ez természetesen nemcsak nekünk okozhat sok feszültséget, hanem állatainktól is alkalmazkodást igényel.

Költözéskor legyen szó akár a szomszéd utcáról, a város másik feléről, vagy akár az ország távoli pontjáról, mindenképp hosszú előkészülettel kezdődik és sok utólagos munkálat követi. A macskák nagyon erősen kötődnek a megszokott helyükhöz. Az az elmélet viszont téves, miszerint csak helyhez ragaszkodnak. Eltűnik az addig biztonságot nyújtó hely, így szüksége lesz egy kis időre.

Az új házban érdemes a pakolás idejére egy külön szobába zárni, ahol nyugodtan pihenhet. De ugyanezt javasolt megtenni a régi házban is, hogy a felkészülés időszaka ne okozzon számára kellemetlenséget. Szállításához használjunk megfelelő macskahordozót! Kartondoboz akkor sem jó, ha egyébként szívesen pihen abban, ugyanis könnyen megijedhet és elszakíthatja azt. Az én cicáim költözéskor előszeretettel rágták szét a bepakolt holmik dobozait. Ha hosszú útra indulunk, akkor fontos, hogy megállás esetén soha ne hagyjuk magára az autóban. Célszerű vizet és egy kis jutalomfalatot vagy tápot is készíteni indulás előtt. A szállítóeszköz soha ne a csomagtartóban legyen elhelyezve, hiszen a sötétség és a gazdi hiánya csak tovább fokozza a cica rémületét.

Az új helyen is igyekezzünk folytatni a napi rutint: etessük a szokásos időpontban és játsszunk is ugyanúgy, ahogy tettük korábban is. Ha az említett kiválasztott szobában már magabiztosan mozog, akkor néhány nap után felfedezheti a ház többi részét is.

A legnagyobb segítséget azzal nyújthatjuk a cicának, ha a lehető legtöbbet vagyunk vele és végig nyugodtak maradunk.

Az új helyen hasznunkra lehet a macskamenta, melyről egy másik cikkben bővebben is olvashatsz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük