Amikor nézel egy filmet, általában az utolsó jelenet után, még a stáblista vége előtt kikapcsolod, majd csinálod tovább a dolgodat. A stáblistát nem nézzük végig, de ha nem is kapcsolod ki, már nem figyeled. Láttál már olyan filmet, aminek a végén meredten bámultad a televízió képernyőjét és csak akkor kaptál észbe, amikor az utolsó másodpercéhez ért a vetítés? Olyan filmet, aminek akkora mértékben a hatása alá kerültél, hogy még a megnézését követő napi teendőid elvégzése közben is a történteken gondolkodtál? A Csoda a hetes számú cellában pont ilyen.
A 7. Koğuştaki Mucize Mehmet Ada Öztekin rendező adaptációja az azonos című 2013-as dél-koreai film alapján, melynek főszerepében az ismét hatalmasat alakító Aras Bulut İynemli, illetve Nisa Sofiya Aksongur látható. A 2019-es dráma jobb – mindenhol 80% feletti – értékelést kapott a kritikusoktól és a nézők többségétől, mint az eredeti változat. Ehhez elengedhetetlen volt Aras páratlan tehetsége, valamint az, hogy Beren Gökyıldız után egy újabb gyerekszínész bizonyítsa, hogy ők is lehetnek jó előadók.
Spoiler nélküli kritika. Bátran elolvashatod akkor is, ha még nem láttad.
A történet 1983-ban játszódik Törökországban. Memo (Aras Bulut İynemli) egyedül neveli kislányát (Nisa Sofiya Aksongur) a nagymamájuk segítségévél, a férfi ugyanis mentálisan beteg. Lánya kedvenc olvasmánya a Heidi. Egy nap az egyik boltban meglát egy ilyen hátizsákot, de nem engedhetik meg maguknak, hogy megvegyék. Később azonban apa és lánya visszatérnek az üzletbe, hogy megvásárolják, de épp előttük veszi meg egy alezredes a gyerekének. Miközben főhősünk a kislány után ered, tragédia történik. Az alezredes lánya megcsúszik, lezuhan egy szikla széléről és azonnal meghal. Az egyetlen, aki látta, az Memo, de őt megvádolják a megölésével. Börtönbe kerül, a bíróság pedig halálos ítéletet szab ki rá. Cellatársai elítélik tettéért, de a börtönben dolgozók sem vélekednek másképp. Memo nehéz helyzetbe kerül, hiszen lányától távol, mindenki támogatása nélkül kellene bebizonyítania, hogy ártatlan.
Egy nagyon mély, érzelmes és megrázó történet, melynek hátterében hatalmas tanulság van, pusztán át kell hozzá gondolni a látottakat. A film megmutatja, hogyan lehetséges bármilyen hiba után megtalálni a helyes utat, hogy a ballépések ellenére is megmaradhat vagy visszatérhet az emberség. Csupán annyi hiányzik hozzá, hogy jöjjön valaki, aki mindezt felébreszti. Aras számos nagyszerű alakítása után ismét bebizonyította, hogy nem véletlenül említjük a nevét a törökök legnagyobbjai között. A film nézése közben, pontosabban a főszereplő páratlan játéka láttán kétségtelen, hogy senkinek sem jut eszébe Bajazid herceg, senki sem gondol a Çukur brutális főhősére, de arra sem, hogy valójában egy megnyerő külsejű, vonzó férfi van a vásznon. Az egyetlen, akit látunk, egy sérült, elesett és ártatlan ember. Aras olyan mértékben képes azonosulni a szerepével, ami semmiféle kétséget nem hagy maga után. Egyetlen szóval: meggyőzött. Elhittem, ami látok.
Memo karakterének megformálása nagyon érzékeny pont, precíz és tökéletes munkát igényel. Színészileg olyan, akinek eljátszása nem megfelelő szereposztás esetén könnyedén ripacskodásba torkollhat. Nagyon vékony a határ a zsenialitás és aközött, hogy önmaga paródiájává változzon az egész. Azokat a filmeket, melyek középpontjában valamilyen mentális betegségben szenvedő karakter áll, legtöbbször erős fenntartásokkal fogadom. Hasonlóan voltam ezzel is. Egy ehhez hasonló történetnek el kell érnie azt a karartikus hatást, ami nélkül értéktelenné válik az egész, de az említett hatáshoz elengedhetetlen, hogy a színész a létező legnagyobb profizmussal lényegüljön át, aminek ebben a filmben tanúi is lehetünk. Aras ezt az akadályt hibátlanul teljesítette.
Egy kicsit a mellékszereplőkről. A kellemes meglepetés számomra Deniz Celiloğlu volt, akit nagy örömmel fogadtam Az éjszaka királynője után más szerepben is és lenyűgözött a határozott, kemény megjelenése. Celile Toyon Uysal pusztán a jelenlétével is képes volt a nyugalmat és az otthont képviselni nagymamaként, Deniz Baysal pedig egyfajta támaszként kísérte végig a sztorit. Hayal Köseoglu néma felbukkanása tökéletesen foglalta keretbe az eseményeket.
Ezt a mozit egy nyugodt délutánon érdemes megnézni, amikor a film végeztével nem kell azonnal visszatérni a napi rohanásba, amikor van idő átgondolni azt, amit láttunk. Nem egy könnyed szórakozásról van szó. A nyomasztás végigkíséri az első perctől a legutolsó másodpercig, mégis kihagyhatatlan alkotás.
Páratlan színészi játék, tökéletesen megválasztott szereplőgárda, megrázó történet, maradandó élmény és 10 pont.
Lingo Lingo Şişeler…
