június 6, 2023

Can Yaman sorozatai rangsorolva

Olvasási idő: 5 perc

Az utóbbi időben egyre több sorozatot láthatunk Can Yamantól, aki napjainkban az egyik legnépszerűbb török színész a magyar rajongók körében. Ez talán nem is annyira véletlen. Yamannak a 2019-es és a 2020-as év hozta el itthon az ismertséget.

Először az Álmodozóban és A szerelem ízében láthattuk nagyszerű alakítását, jelenleg pedig az Elsöprő szerelem és a Mr. Wrong főszerepeiben tűnik fel a LifeTv műsorán. Kivétel nélkül mindben bizonyítja, hogy a rosszindulatú embereknek nincs igaza és hírnevét nem a vonzó külsejének köszönheti.

Négy sorozatát rangsoroltam most – nem kis fejtörést okozva ezzel magamnak – a legjobbtól kezdve, de mondhatjuk úgy is, hogy a nagyon szupertől a “csak” simán szuperig.

1. A szerelem íze (Dolunay – 2007)

A legkomolyabb, pontosabban legöltönyösebb szerepe egyértelműen Ferit Aslan karaktere volt, oldalán Nazlival, azaz Özge Gürellel, akinek színészi tehetsége legkevésbé sem marad el partnerétől. Ferit egy gazdag, fiatal és nem mellesleg egy nagyon jóképű üzletember, akinek életében mindennek megvan a maga helye és rendje. Szigorú szabályoknak megfelelően éli a valljuk be kissé karót nyelt hétköznapjait. Munkájával ellentétben a szerelemben már kevésbé sikeres, ám egy nap belép az életébe egy gyönyörű egyetemista lány, aki szakácsként kezd dolgozni Ferit házában. A kettejük közti kémia szinte kézzelfogható, s ez a karakterek mellett a színészekre is igaz. Ugye másnak is feltűnt?

Számomra ők ketten alkotják a tökéletes párt, így a listámon egyértelműen csak Mr. Wrong követheti.

A sorozatról bővebben ITT olvashatsz!

LEGYÉL A PARGRAPH BLOG TÁMOGATÓJA! Kérlek, támogasd a munkámat, hogy a blog még jobb lehessen! Ezt Patreonon keresztül tudod megtenni. Elsőként értesülhetsz a legújabb bejegyzésekről, extra tartalmakat olvashatsz, valamint akár bele is szólhatsz, hogy miről szóljon a következő cikk. Rajtad múlik, hogy melyiket választod. A támogatásokkal még jobbá tehetem a blogot, hiszen az így befolyt összeg amellett, hogy egy visszajelzés Tőled, hogy szükség van a munkámra, másrészt olyan eszközökre fordítható, melyek a fejlődéshez szükségesek.

2. Mr. Wrong (Bay Yanlis – 2020)

Can legújabb sorozatában Özgür Atasoyt alakítja. Ferit Aslan karakteréhez képest ez egy 180 fokos fordulat. A női főszereplőt illetően pedig a lehető legjobbra esett a választás, ugyanis Ezgi Inal nem más, mint Özge Gürel. A lány sokat csalódott. Sosem alakultak úgy a dolgai a szerelemben, ahogy szerette volna. A sors egy véletlen folytán Özgürrel sodorja össze, pontosabban a vihar kergeti őket bőrig ázva ugyanabba a taxiba. Özgür elhatározza, hogy segít Ezginek megtalálni a boldogságot, hogy végre révbe érjen az élete, ám eközben fellángol valami kettejük között.

Egy minden jelenetében vidámságot árasztó, színekkel teli világban játszódó történet, ami még a legrosszabb napodon is mosolyt csal az arcodra.

3. Álmodozó (Erkenci Kus – 2018-2019)

Ebben a sztoriban egy elismert fotós, azaz Can Divit, illetve egy nagy álmokat dédelgető lány, Sanem Aydin kerül a középpontba. Sanem új munkahelyén Can alkalmazottja lesz, de kapcsolatuk nem indul akadályoktól mentesen. Hazugságok, félreértések övezik őket, melyekbe akaratukon kívül cseppennek, ebből kilépni pedig egyáltalán nem egyszerű. Sanem kissé naiv, jóhiszemű, könnyű megvezetni, Cant pedig az első pillanattól kezdve rabul ejti a lány, viszont érzéseit beárnyékolja valami. Az, hogy Sanemet eljegyezték, legalábbis azt hiszi.

4. Elsöprő szerelem (Inadina Ask – 2015-2016)

Minden kétséget kizárva Can legnagyobb szemétláda alakításának lehetünk tanúi. Karaktere szerint Yalin Aras az Aras Technology nevű céget irányítja húgával és unokatestvérével. Egy frissen végzett egyetemista lány érkezik a vállalathoz, hogy az új programozó szerepét töltse be. A női főszereplő ebben a sorozatban Acelya Topaloglu, azaz Defne Barutcu. Egy életvidám fiatal, de életét megnehezíti, hogy agresszív bátyja féltése és aggódása már-már erős túlzásba csap át, szinte megfojtja vele Defnét. Ezen a helyzeten aligha segít, hogy Yalin személyében egy nem kevésbé szemét, húgával hasonlóképpen bánó férfit ismer meg, aki ráadásul még gátlástalan és pofátlan is.

Kétség nem fér hozzá, hogy Can minden sorozatában hozza a tőle elvárható magas színvonalat, illetve zseniális poénokból sincs hiány egyik történetben sem. Négy rendkívül könnyed, szórakoztató, kedves történet szó szerint mindenkinek, nemtől és kortól függetlenül.

Te hogyan állítanád sorba Can sorozatait? Melyik a kedvenced?

Képek forrása: IMDb

3 thoughts on “Can Yaman sorozatai rangsorolva

  1. Valamennyi sorozatot láttam, végignéztem és tetszettek! Számomra nagyon szórakoztató volt az összes.
    Nagyszerű színészi alakítások, könnyed és szórakoztató műfaj.
    A színészek végtelenül szerethetőek voltak!
    Ajánlom azoknak akik lazítani szeretnének, mert szerintem bőven van humor mindegyik filmben!

  2. Mind a négy sorozatoz láttam.Nekem első helyen az Álmodozó van majd követi A szerelem ize,Elsöprő szerelem és végül a Mr Wrong.
    Can Yaman ezekben a sorozatokban szenzációs alakitást nyújt.Különbözö karaktereket formál meg szuperül..Ne feledkezzünk meg a vele együtt játszó szinésznőkről sem: Demet Özdemir, Özge Gürel.
    Nekem ezek a sorozatok nagyon tetszettek és bizom benne, hogy még lesz vetítve sorozata Can Yamannak Magyarországon.

  3. Én nagyon imádom a filmeit !!Álmodozót 3x néztem meg, Szerelem íz 2x, Mr. Wrong 4x,Elsöprő szerelem 2x,Derült égből házasság 2x !!!! Nagyon várom a Violát magyar szinkonnal !!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük