április 13, 2021

Álmodozó – Emre karakterfejlődése

Olvasási idő: 4 perc

Az Álmodozó – Erkenci Kus – című romantikus vígjátéksorozat rengeteg ember kedvence itthon, így fontosnak tartottam, hogy néhány jelentősebb karakterről jellemzést írjak. Elsőként Emre Divitet választottam, akinek karakterfejlődése mindenképp megér egy misét. A sorozatról írt korábbi cikkemet ITT olvashatjátok el.

Emrét Birand Tunca alakítja, akit valószínűleg nem ismert a többség korábbról, de hamar bebizonyosodott színészi rátermettsége. Az első epizódokban abszolút negatív karakterként mutatkozott be, majd meglehetősen sokáig tartotta is ezt a képet magáról. Most vegyük végig lépésről lépésre, hogy mik történetek vele pontosan!

A sorozat első felében a legtöbb akadályt ő gördítette mind Sanem és Can kibontakozó szerelme, mind pedig a céges ügyek elé. Minden azzal kezdődött, hogy gátlástalanul kihasználta Sanem ártatlanságát és naivitását, amikor a bizonyos piros mappa ellopására kényszerítette. Eleinte egy kicsit még meg lehetett érteni Emre álláspontját, hiszen szerelmét kirúgták az ügynökségtől, kapcsolatukat senki sem támogatta, így gyakorlatilag egy meggondolatlan bosszú vezérelte őket, valamint az, hogy a saját lábukra tudjanak állni. Ez a bizonyos megértés hamar elszáll a nézőben, amikor jobban megismeri Aylint. Ezen a ponton ki is emelném Sevcan Yasar alakítását, ugyanis jól hozza a gonosz, sértődött és ármányos nőt, melyhez a külső megjelenése (haj, öltözék, smink) is hozzájárult.

Nem sokkal később már láthatjuk az Emrében felébredő lelkiismeretet. Nem tudom, ti hogy gondolkodtok ezzel kapcsolatban, de addigra bennem már igen erős volt az “edd meg, amit főztél” gondolat. Ahogy egyre több aljasságot engedett meg magának Sanemmel és Cannal szemben (gyűrű, majd azt állította, hogy Can akarja eladni a céget, aztán pedig a sok-sok hazugság, ami később már fenyegetésbe ment át), annál gyorsabban vált a lehető legvisszataszítóbb karakterré. Amire ez megtörtént, már a saját csapdájába is beleesett, ugyanis meggondolatlanságainak köszönhetően Aylin a markában tudta tartani. Hiába próbált kilépni a hazugságok ördögi köréből, sötét múltjuk és közös titkaik Aylinhoz kötötték még akkor is, amikor már inkább Leyla felé húzott a szíve.

Emre karakterfejlődésében egy nagyon éles váltást figyelhetünk meg. Míg egyik pillanatban exével ügyeskednek, hogy Sanem és Can kapcsolatát megfúrják, a következőben már Leylával próbálja rendezni viszonyát. Az iránta érzett szerelme felébreszti benne a jót. Azt a jót, ami a kezdetektől ott lapult benne, de mélyen elnyomta. Nagyon nehéz volt részemről megkedvelni Emrét, de ebben segítségemre volt, hogy láttam az elszántságát, hogy Leyla bocsánatát elnyerje és az, hogy mennyire igyekezett a későbbiekben segíteni testvérének. Azt hiszem, ehhez a változáshoz kellett Birand Tunca tehetsége, ugyanis remekül játszotta a jó és a rossz oldal képviselőjét egyaránt.

A Leyla és Emre közti szimpátia valahol ott lapult már a kezdetektől fogva, és azt mondom, hogy a készítők zseniálisan bontották ki ezt a szálat. Volt olyan pont, amikor szinte jobban izgultam az ő boldogságukért, mint a két főszereplő sorsáért. Ehhez mindkettejük színészi tehetsége kellett, de legfőképp az, hogy Aylin fenyegetésének hatására azt érezze a néző, hogy “most már Emre is igazán megérdemli a boldogságot”. A legmeghatóbb jelenet számomra az volt, amikor elment a boltba Leyla apjához a titokban megkötött házasságuk után, hogy elmondja mennyire szerelmes a lányba, valamint az, hogy bánja a történteket, amiért nem követték a hagyományokat, és ami a legfontosabb, kezet csókolni.

Mindennek ellenére megértem azt is, ha valaki a történtek után kevésbé tud azonosulni Emre személyével és nem látja megérdemeltnek, hogy boldog legyen, ahogy A szerelem ízében végül Asuman is egyedül maradt. Ami viszont biztos, hogy a legnagyobb karakterfejlődést Emre esetében figyelhetjük meg, a színésznek pedig minden elismerésem a páratlan alakításért. Jó lenne, ha később más szerepben is láthatnánk őt.

Neked mi a véleményed sorsának alakulásáról?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük