április 13, 2021

Túlposztoló szülők és megalázott gyermekeik

Olvasási idő: 5 perc

A sharenting kifejezés egyre elterjedtebb, de ezzel együtt a gyerekeik képét gátlástalanul túlposztoló szülők száma is növekszik.

Én, a húszas éveim közepén még nem tapasztalom ennek a meggondolatlan tevékenységnek a hátrányos hatásait, de néhány éven belül tanúi lehetünk.

 Az elmúlt 5-6 évben kezdődött, hogy divattá vált kiposztolni minden eseményt, ami a gyerekvállaláshoz köthető. Gondolok itt arra is, hogy sajnos már mások vizelettel eláztatott, még meg sem száradt terhességi tesztjét is megnézhetjük, majd minden ultrahangos képét a gyereknek, végül pedig a véres, nyálkás, 2 perces újszülöttet, az újdonsült kismama megviselt fejével együtt. Utóbbit természetesen megelőzi a kismama fotózáson készült ötven darab saját fényében fürdő, boldogságtól meghatódott, saját hasát simogató, fehérneműben pózolós kép. Ezek olyan intim pillanatai a család magánéletének, amelyeknek mindenképpen azon belül kellene maradnia. Nagymama, nagypapa, sógornő és nagybácsi biztosan értékelni tudják és örömmel fogadják, ha részesei lehetnek ezeknek az élményeknek, de meggyőződésem, hogy a hatodik szomszédot ugyanúgy nem fogja érdekelni, ahogy a 20 évvel ezelőtti ovis csoporttársakat sem. Engem szintén nem érdekelnek azoknak az ismerőseimnek a fél perces gyerekei, akikkel jó esetben egy sziával elmegyünk egymás mellett az utcán. Erre nagyon jó védekezés az érintettektől az, hogy “akkor nem kell nézni” és “akkor nem kell követni”, de itt álljunk is meg egy pillanatra. Ha mindenkit csak azok a személyek követnének, akikre a legbensőségesebb képek is tartoznak, akkor senkinek nem lenne több követője 30-nál, mert abban szerintem ki lehet meríteni a legközelebbi rokonok és barátok listáját.

Borzasztóan kínos dolog a magánszféra kiterjesztése akár több ezer emberre is. Elismerem, hogy lehet ízléssel csinálni, ha valaki mindenképp szeretne lemondani a magánéletéről. Lehet posztolni cuki képeket kicsi cipőcskékről és játékokról, de szem előtt kell tartani a jó ízlés határait.

Ez még csak a születést követő néhány órával bezárólag történik. Ezután következik csak az, ami igazán sérti az adott kisgyerek személyiségi jogait. Természetesen mindenki azt posztol saját magáról, amit csak akar, de ha egy gyerek is a képbe kerül (szó szerint és átvitt értelemben is), akkor őt is figyelembe kell venni. Biztosan aranyos és imádni való, efelől semmi kétségem, de el fog jönni az az idő, amikor felnő és azt kérdezi: Ezt miért kellett? Erre a kérdésre mit válaszol a szülő? Azt, hogy ezzel próbálta növelni saját népszerűségét? Vagy azt, hogy a gyerek születése után minden más személyiségjegyét elvesztette? Mi lesz a magyarázat, amitől a fiatal felnőtt nem fogja elítélni a szüleit?

A következő, amitől minden egyes alkalommal kiég a retinám nem más, mint egy-egy humorosnak szánt aranyköpés kiposztolása a gyerektől, aki csúnyán hangzik vagy sem, de fel sem fogja az egészet, ráadásul a “kis sztori” még csak nyomokban sem tartalmaz semmilyen humort, főleg nem vadidegen emberek számára. Ezek olyan események, amik megtörténnek minden szülővel, mindenki átéli, akinek gyereke van, de mégsem kíváncsi senki a másikéra. Rendszeresen látom a “Napi Zoé…”, “Napi Máté…”, “Hanna aranyköpései…” és társai kezdetű bejegyzéseket és eddig egyik sem volt vicces, megmosolyogtató sem, de még csak aranyos sem. Kedvem szerint ezekre mindig nevetőset reagálnék, de azzal csak pozitív megerősítést adnék a posztolónak, pedig a reakcióm oka nem az, hogy viccesnek találom, hanem az, hogy nevetségesnek, így inkább egy egyszerű “követés leállítása” után lapozok is tovább. Az ilyenek olvasása közben egy kicsit szekunder szégyenérzet fog el és komolyan elgondolkodom, hogy hova tart ez a társadalom.

Mi sodorta ide az embereket? Van még tovább is? Ha igen, én nem akarok róla tudni.

A véleményem egyetlen szóval kifejezve? Kellemetlen. Nem is akármennyire. Nem csak a posztolónak. Nekem is.

Nem tudom újdonságot árulok el ezzel vagy sem azoknak, akik szégyentelenül közszemlére teszik gyerekük minden pillanatát: azokat a képeket nem tudod levenni az internetről, ott lesznek évtizedek múlva is és a világon bárhol röhöghetnek a gyerekeden… bármikor. Egyébként te szeretnéd látni az orvosod, esetleg az ügyvéded meztelen testét két hetesen? A boltos néniét? A postásét? A szomszédodét? Neeem? 20 év múlva márpedig mindenki látni fogja ezeket.

Végül leírom mit éreznek most az olvasók. Egyik részük mélységesen megsértődött és valószínűleg ezeket a sorokat már nem is olvassa, másik részük nyitott szemmel él, józanul gondolkodik és egyetért, harmadik részük pedig csak kóla-popcorn kombóval várja vadidegen emberek magánéletének fröcsögését a közösségi médiában.

Neked mi a véleményed a túlposztoló szülőkről?

5 thoughts on “Túlposztoló szülők és megalázott gyermekeik

  1. Az ilyet én sem díjazom. Nem azt mondom, hogy egy két aranyos fotó a gyerekekről nem oké, de pl. én sem szeretném visszanézni FB-n az újszülöttkori képeimet. Meg azt sem szeretném, ha bárki látná, mert senkinek semmi köze hozzá! Szerintem.
    Tényleg nagyon elszaladt a ló a mai szülőkkel, akik nem törődnek a saját gyerekeik érzéseivel. Arra nem gondolnak, hogy tíz-húsz-harminc év múlva Julikának, vagy Pistikének elég ciki lesz, hogy mások is látják a kiskori, nem éppen jól sikerült fotóit. Mert ugye a lájkokért mindent.

    1. Sajnos igen. A szülők pillanatnyi öröme pedig elhomályosítja a tiszta gondolkodást, így nagyon rá tudja nyomni a bélyegét szegény gyerek jövőjére.

  2. Egyet kell értenem a fentikkel nekem is. Attól, hogy a szülőnek bejön a csemetéje aktképe, nem biztos, hogy a nagyközönség számára is szimpatikus dolog. Sőt a kis lurkó sem lesz mindig újszülött és lehet ez még az állás keresésnél is hátrányosan érinti majd 20 év múlva. Gondolkodni emberek…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük