április 13, 2021

Miért pont péntek 13?

Olvasási idő: 2 perc

Az évezredek során millió babona alakult ki, melyek közül több teljesen megmérgezi az azokban hívő emberek hétköznapjait. Az egyik legelterjedtebb talán a péntek 13, amit rendszerint a balszerencsével hoznak összefüggésbe.

A pénteki naphoz kapcsolódó rossz élmények emlékeinek felidézése visszakalúzol minket egészen Jézus keresztre feszítéséhez, ami ezen a napon történt, ahogy a paradicsomi bűnbeesés is.

Számos ennél újabb történés is volt, ami a pénteki naphoz köthető. A középkorban az a hiedelem is elterjedt, miszerint ezen a napon az éhgyomorra történő tüsszentés hatalmas szerencsétlenséget vont maga után. 1307-ben a francia király, IV. Fülöp október 13-ára, péntekre tömeges letartóztatási parancsot adott ki a templomos lovagok ellen, akiket máglyára vetett, vagy kínzókamrában kötöttek ki. A pénteki házasságkötések is tiltottak voltak.

Ezenkívül említhetünk a 13-as szám kapcsán is egy bibliai eseményt, ami az utolsó vacsora volt 13 ember részvételével.

A 13-as számtól való fóbiát egy görög eredetű szóval triszkaidekafóbiának nevezzük.

A babonák a péntekről és a 13-as számról a mai napig sok helyen élnek. Azt gondolom, hogy aki a babonákban hisz, az a múltban él. Nem véltlenül csak babonáknak hívjuk őket. Valóságalapjuk kevés, alátámasztva pedig aligha vannak.

Ha eddig hittél ebben a szájhagyomány útján terjedő lehetetlenségben, akkor javaslom, hogy fogadj be egy fekete macskát. Nem ellenszer a téveszmékre, de nagyon aranyos.

5 thoughts on “Miért pont péntek 13?

  1. én pénteken születtem. ugyan nem 13-án, hanem 31-én, szóval talán nem volt annyira szerencsétlen esemény ez a világnak. 😅

  2. Pl. az USA-ban sincs tizenhármas szoba, vagy tizenharmadik emelet a házakban/hotelekben. Vagy nincs 13. utca.
    Tudod, minden babonának és hiedelemnek van valami valós alapja. Ahogy a Grimm meséknek is, csak mára már jól el lettek ferdítve. Én nem vagyok babonás, de azt mondom, néha jobb félni, mint megijedni.

    1. Így van. Megvan az alapja. Én viszont ott meg is állok, hogy színesebbé teszik az életet. Hogy valóban lenne-e értelmük? Azt mindenki eldönti maga. 🙂

      1. Figyelj, mindenki hisz valamiben, még ha nem is vallja be. Ha nem Istenben, vagy a babonákban, akkor valami másban. De szerintem ebben nincs semmi rossz bizonyos korlátok között. A túlzott fanatizmus, vagy elvakultság már más téma.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük